Na, ezt a posztot is szépen elfelejtettem megírni. Így x hónappal később lássuk csak, mi is maradt meg a Jack-ből...

Leginkább, hogy nehéz eldönteni melyik volt az utóbbi év legjobb horrorja, a Jack vagy a Hereditary. Ez így már önmagában is elég beszédes, már annak, aki látta Ari Aster remekművét.

Kicsit bővebben kifejtve, azt kell mondjam, hogy, aki bírja Von Trier munkásságát, semmiképp sem fog csalódni, aki viszont nem ismeri a mester életművét, annak ez egy kiváló bekapcsolódási pont, mivel egyrészt bevallottan amolyan összegzése is korábbi filmjeinek, emellett pedig talán az egyik legbefogadhatóbb filmje is mind témáját, mind stílusát tekintve. majdnem leírtam, a mainstream szót is, de az azért kicsit erős lett volna ...

Egymondatos sorozatajánlóm következik: Happy! = Sin City + Wilfred csipetnyi Filth-el fűszerezve, nekem nagyon adja!

Attyaisten , mekkora film volt ez.

Cage is back!

A Mandy úgy lett az év horrorja, hogy egyrészt vége sincs az évnek,  -de ezek után szinte bármi jöhet - másrészt konkrétan nem is horror. Inkább egy revenge-movie horror elemekkel. Ha röviden kellene leírnom az élményt akkor először is valami klasszikus Charlse Bronson féle megtorlás film címét kellene kigoogleznom, aztán adjunk hozzá egy kis Pumpkinhead hangulatot és az egész sava-borsa a félreérthetetlen Hellraiser allegória, ami annyira zseniális, hogy nincs is szívem elszpojlerezni sem.

Stílusában még felfedezhető egy elég erős hasonlóság az Only God Forgives elborult, pszichedelikus hangulatával, ami az első egy órában kicsit fárasztó, de minden percét megéri "végigszenvedni", ...

Az Upgrade kategóriáján belül - amit nevezzünk B-scifinek -egy egész kellemes kis darab. Van benne kellő ötletesség, némi gore és egy adag Black Mirror-féle negatív jövőkép előrevetítése.

Nagyon nehéz lenne nem a fent említett zseniális dark-future sorozathoz hasonlítani, mivel mind témájában, mind stílusában és hangulatábantökéletesen illeszkedne az antológia bármelyik évadába. A megvalósítás is körülbelül azon a szinten mozog, jók az effektek, de nem kirívóan, minimális a cgi, de pont elég, megalkotásukkor nem a látvány volt a fő szempont, csupán a technológiai fejlettség érzékeltetése.

Történetét tekintve, ha lecsupaszítjuk a fő szálat lényegében egy klasszikus revenge sztorit kapunk. Hősünk szerelmét ...

Rég vert át ennyire trailer, mint a Heredtitary kedvcsinálója. Valahogy teljesen másra számítottam, mint amit az előfilmes Ari Aster elénktolt a vászonra, de mégsem tudok igazán bosszús lenni emiatt. Pedig volt egy pont a vetítés során, mikor közel álltam hozzá, hogy leírjam magamban a filmet. Ez a pont hozzávetőlegesen 1 óra 40 perc kőkemény pszichodráma után következett be. A horror elemeket a fordulópontig ugyanis minimális mértékben csepegteti csak a film. Ebből kifolyólag szerkezetét tekintve akaratlanul is a nagy sikerű Babadook-ra emlékeztet, ami nem feltétlen baj, sőt.

Tegyük hozzá, hogy egy 10-15 perccel feszesebbre vágott felvezetést jobban tudtam volna élvezni, de manapság, ha egy film nem éri el a 2 óra játékidőt, az ...

Első és legmarkánsabb emlékem a Solo-ról, hogy rendkívül sötét . Ezt a kijelentést nyilván többféleképpen lehetne értelmezni, de sajnos most nem a darkos értelemben írom és nem is arra gondolok, hogy buta lenne a sztori - ami egyébként nem áll távol a valóságtól - hanem arra, hogy maga a kép egyszerűen folyamatosan túl sötét. Jóformán alig látni, mi történik a vásznon, a színészek arcáról nem is beszélve. Ettől olyan érzése támad az embernek, hogy annyira rosszul sikerült a casting, hogy inkább sejtelmes félhomály mögé rejtik a szörnyű főszereplőt, minthogy újabb támadási felületet adjanak az elvakult rajongóknak. Tudom, kissé konteo-gyanús a feltételezés, de más ésszerű magyarázatot nem találtam, úgyhogy talán nem is ...

Egy hét telt el a film megtekintése és e sorok megírása között. Szükség is volt rá, mivel ha frissen írtam volna most ezt olvasnátok: A DEADPOOL 2 MINDEN IDŐK LEGJOBB KÉPREGÉNY FILMJE ÉS MINDEN IDŐK LEGJOBB VÍGJÁTÉKA!

Rég volt rám ilyen hatással mozifilm. Tegyük hozzá, hogy nagyon jó passzban ültem be a vetítésre egy kellemes vasárnap délelőtt. Olyan igazi mozi élményben volt részem, amiben már nagyon régen: szinte végigröhögtem teljes játékidőt. Többször éreztem úgy, hogy nincs már hova fokozni ezt a geek kreténkedést, de nem volt igazam.

Bevallom férfiasan, sírtam...

Fájó rekeszizmaim már a film felénél kegyelemért könyörögtek, még az is megfordult a fejemben, hogy kimegyek a mosdóba, hogy egy kis lélegzethez ...

Első körben le kell szögeznem, hogy nagyon tetszett a film, tökéletesen működik a szórakoztatás faktor, ütnek a poénok, jók a karakterek stb-stb. Látva a film bevételi adatait reklámra nem igazán van szüksége, ezért ezúttal nem ajánlót fogok írni, hanem a negatívumaira szeretnék rávilágítani - végre kiélhetem magam.

A legelső dolog, ami eszembe jut, hogy mintha a Marvel (is) próbálná a GoT által gerjesztett divathullámot meglovagolni a karakterek módszeres és tömeges legyilkolásával. Indokolatlannak és súlytalannak tartom egy ilyen típusú franchise esetében.

Dramaturgiai szempontból kétes érzéseim támadtak, mivel egyrészt hiányoltam a lezárást, - nem voltam tisztában a ténnyel, hogy két részből fog állni a Végtelen ...

A The Ritual egy kifejezetten kellemes darab a horror fájóan pangó kínálatán belül.

Hőseink harmincas éveikben járó egyetemi haverok, akik halott bajtársuk ötletét megvalósítva Svájcba indulnak, hogy túrázva próbálják meg feldolgozni a történteket. Nem egy tipikus feelgood felvezetéssel indít a film, ahogyan azt megszokhattuk a műfaj klasszikus darabjaitól.

Gyors erdei eltévedés után fel is pörögnek az események, az erdőn keresztül vágva baljósabbnál baljósabb előjelekbe futnak, ennek ellenére fuck logic módon mégsem fordulnak vissza, inkább tovább haladnak az erdő mélyére, s egyúttal az exponenciálisan növekvő paranoiába és őrületbe. 

Kiváló ötlet a pogány vallási motívumok, az északi mitológia beolvasztása a ...

Szakállas Harry Potter eltéved a dzsungelben.Ennél sokkal többre nem érdemes számítani, de egy laza vasárnap délutáni filmecskének megteszi. A dzsungel hangulatos, a történet kiszámítható, de el azért - jó esetben - nem alszunk rajta.

Eleinte Into The Wild klónnak indul a sztori, miszerint a társadalomból kiábrándult srác útra kel, hogy meghódítsa a vadont. Innen csap át hirtelen egy kis Sziget utóérzésbe, de sajnos Radcliffe nem egy DiCaprio. Játéka ezúttal is izzadtságszagú, görcsösen erőltetett, a karakterhez semmilyen pluszt hozzá nem adó.

A film igaz történet alapján készült, ez valamilyen szinten mentségére szolgál a nem túl acélos forgatókönyvnek.

Történetünk ott indul, hogy varázslótanoncunk javában éli ...