Első és legmarkánsabb emlékem a Solo-ról, hogy rendkívül sötét. Ezt a kijelentést nyilván többféleképpen lehetne értelmezni, de sajnos most nem a darkos értelemben írom és nem is arra gondolok, hogy buta lenne a sztori - ami egyébként nem áll távol a valóságtól - hanem arra, hogy maga a kép egyszerűen folyamatosan túl sötét. Jóformán alig látni, mi történik a vásznon, a színészek arcáról nem is beszélve. Ettől olyan érzése támad az embernek, hogy annyira rosszul sikerült a casting, hogy inkább sejtelmes félhomály mögé rejtik a szörnyű főszereplőt, minthogy újabb támadási felületet adjanak az elvakult rajongóknak. Tudom, kissé konteo-gyanús a feltételezés, de más ésszerű magyarázatot nem találtam, úgyhogy talán nem is jár olyan messze az igazságtól.

Talán jobb is így, mert tényleg nem igazán sikerült eltalálni a szereplőválasztást, ahogyan azt már előzetesen is sejteni lehetett. Nem annyira vészes, de nem is Han Solo. Jól áll neki a sötét, mondhatnánk. A jótékony félhomályba legalább könnyebben bele tudjuk képzelni az ifjú Harrison Fordot és nosztalgiázhatunk egy keveset. Ilyenkor működik is a film, jó az atmoszféra, szépek a helyszínek - már ami látszik belőlük -, jók a zenék, az effektek, megvan a Start Wars hangulat és nem zökkent ki minket az oda nem illő főhős. 

Nyilván nem a kamera volt szar, utólag húzták le a brightnesst.

Mindig is erős fokmérőm volt a megtekintett filmeknél, hogy elalszom-e rajta. Furcsa mód az utóbbi években ezt a moziban is képes vagyok produkálni (pl. Man of Steel, Cpt. America - Civil War). Bevallom a Solo alatt sem álltam távol tőle, a film közepe felé akkorákat pislogtam, hogy Freddy Krueger már élezte volna pengéit ha az Elm utcában vagyunk. Pedig dramaturgiai szempontból nem rossz a film, igaz, hogy kissé klisés, de pörgős, élvezhető, popcorn-mozi stílusban készült. Ennek ellenére a történet annyira semmitmondó, amire még egy random spagettiwestern se lehetne büszke, illetve a főhősök is annyira sablonosak és felszínesek, hogy nem igazán tudunk aggódni értük. Arról nem beszélve, hogy ismerve a saga-t, nyilván sejtjük, hogy se Solo, se Csubi, se Lando nem fog az örök koaxium mezőkre távozni.

Sajnos, ugye a Disney kánontalanította a nem hivatalos Star Wars regényeket, így az A.C. Crispin-féle Solo előzmény trilógia is ment a levesbe. Ennek ellenére nagyon erősen érződik a sztorin, hogy innen merítették azt a mokkáskanálnyi ihletet, amit a filmbe csepegtettek. Én azért örültem volna, ha jobban ragaszkodnak az eredeti történethez, mivel ott Han sorsának alakulását már a gyermekkorától követhettük végig. Volt egy íve a karakterfejlődésnek, illetve sok izgalmas részlet kiderült róla. Például megismerhettük a nevelőapját, aki keményen, szinte rabszolgaként bánt vele, illetve azt a wookieet is, aki pótanyjaként viselte gondját míg Han meg nem szökött és állt be a birodalmi flottához, hogy pilóta lehessen. Innen ered a wookieekhoz való kötődése és nyelvismerete is, melyet a film elegánsan kifelejt. Barátnője Kira (regény szerint Bria), a regény szerint nem a Korélián ragad, hanem egy t'landa til nevű faj által felügyelt rabszolgabolygón, ahol fűszert (galaxis szerte közkedvelt narkotikum) termeltetnek velük. Ráadásul az ott ragadtak nyomorúságos köülmények közt, mégis önszántukból dolgoznak, mivel egy kitalált vallás fanatikus híveivé tették őket. Ezt a szálat jó eséllyel nem bírta volna el a (12)-es karika.

Csubiról sem tudunk meg szinte semmit, nem derül ki, pedig jó lett volna látni, hogyan válnak elválaszthatatlan barátokká az évek során. De még jobb lett volna - és ezért fizettem ki a mozijegyet is- azt látni, hogyan válik Solo azzá a simlis, cinikus, űrkávbojjá, akit az eredeti trilógiában megismerhettünk. Karakterfejlődés zéró, Han itt csak egy disney sablonra készült kedves, vicces, hősszerelmes. Tipikus jófiú. Mondjuk ki, nyálas és ezzel az arcéllel egyébként sem lehet Solo-t játszani.

Mentora, akit Woody Harrelson alakít, legalább elég badass és mellékszereplő létére sokkal jobban kidolgozott, árnyaltabb karaktert kapott. Igazából az ő jelleme az, akit mi Han Solo-ként ismerünk. Az igazi kívülálló, aki utálja a birodalmat, szimpatizál a lázadókkal, de mégis a saját érdekeit helyezi előtérbe mindig, mindenek felett. Teljesen érthető lett volna, hogy milrt lesz Solo az, aki, ha nem kellett volna ide is egy tipik Disney féle hapy endet kanyarítani a jó mindig győz jegyében. Lényegében a fiatal Han a 70-es évekbeli igazi önmagával küzd meg, ahelyett, hogy azt látnánk, hogyan válik azzá a közismert zsivánnyá, akit anno megszerettünk.

Muszáj megemlíteni Tahandie Newtont is, aki sajnos nem kapott túl sok játékidőt, de egyrészt hatalmas kedvencem, másrészt még így is százszor kedvelhetőbb, mint a fekete űr-Daenerys. Emilia Clarke atomszőkeség nélkül se nem túl jó nő, se nem túl jó színész, korrekt, de felejthető a játéka.

Üde színfolt viszont a Lando-t alakító srác (Donald Glover), aki jól hozza a csajozós, laza gamblert, ahogy az a Trilógiában meg van írva. Bár a pánszexuális mivolta szerintem inkább csak egy gyengére sikerült poén akart lenni, mégis furcsa a robotokhoz való szexuális vonzalom megjelenítése egy ilyen jellegű filmben. Kicsit azt érzem, hogy a készítők maguk sem tudták eldönteni, hogy poénra vegyék, vagy a hyper haladó szellem jegyében egy "komoly" szerelmi szál bontakozzon ki a feminista droid és Carlissian közt.

A látvány viszont fantasztikus, ahogy azt megszokhattuk a next-gen sw filmektől. Gyönyörűek a helyszínek (már amikor látszódnak a fent említett sötétségben), a hangok, a zenék mind, mind kiválóak, így még a gyenge sztori ellenére is érdemes moziba menni.

Sajnos ez egy durván kihipózott regényadaptáció, és egy gyengébb vonatrablós western keveréke, ami a Star Wars környezet ellenére is csak egy közepes limonádé filmet eredményez. Nem véletlen, hogy még a Disney sem hypolta fel rendesen a filmet és, hogy nyárra időzítették a premiert. Így talán kevésbé fáj, hogy csak ennyire futotta. 

Reménykedjünk, hogy Boba Fett és Obi-Wan jobban teljesít majd...

6/10